Kedves Látogató!

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntelek a Halacska Református Óvoda Szivárvány csoportjának blogján. Itt hasznos információkat olvashatsz a csoportunk életével, valamint tervezett programjainkkal kapcsolatban.

2014. április 14., hétfő

Március (Április)

Március

Ebben az évben sokunk örömére igen hamar beköszöntött a tavasz. A gyerekekkel sok olyan alkalmat kerestünk, mikor közösen figyelhetjük a tavasz első jeleit környezetünkben. Séták, játszóterezések során mindenki elővette képzeletbeli fényképezőgépét, és ezzel örökítette meg emlékezetében a tavaszt. 

Hónap elején eljutottunk a közeli könyvtárba, ahol nem csak szétnézhettünk, de mesét is hallgathattunk és a gyerekek kedvük szerint lapozgathatták az izgalmasabbnál izgalmasabb könyveket.


Ebben az évben csoportosan és óvodaszinten is megemlékeztünk nemzeti ünnepünkről. A lányok nemzetiszínű fonatot, a fiúk lovas bábot, a kiscsoportosaink pedig zászlót készítettek a héten és szokás szerint énekkel, verssel is készültünk.  

 






Április

2014. április 4. Nevelés nélküli munkanap
2014. április 8. Bábszínház
2014. április 18. Nagypéntek - Fenntartói szünet
2014. április 21. Húsvét - Munkaszüneti nap
2014. április 23. Locsolkodás

2014. március 9., vasárnap

Február (Március)


Ha február, akkor FARSANG!!! Azaz zene, mulatozás, tavaszvárás, finomság, lufi, álarc, tánc, télűzés, jelmezbál ... De inkább beszéljenek helyettünk a képek!: )


 
 








Március
2014. március 6. - Látogatás a könyvtárban
2014. március 13. - Megemlékezés Nemzeti ünnepünkről (ünneplő ruha, kokárda)
2014. március 18. - Habakuk bábszínház

2014. február 22., szombat

Január (Február)

Két hét szünet után újra megtelt élettel és vidámsággal óvodánk. Sok élménnyel érkezett vissza mindenki a családdal együtt töltött idő után.A sok beszámoló mellett arra is biztattuk a gyerekeket, hogy rajzolják le, melyik volt a legkedvesebb pillanatuk Karácsonykor. 
Egyedüli szomorúságunk csak az volt, hogy egész decemberben nem esett a hó. De persze nem adtuk fel a reményt, és tovább vártuk a "csodát".:) Januárban végre teljesült az álmunk, bár nem mondhatni, hogy túl sokáig élvezhettük a telet... Azért azt a 2 napot igen csak kihasználtuk, hogy minél többet legyünk kint, és hógolyózással, hóemberépítéssel, és hólapátolással tölthessük az időt. 
Ezen a héten készültek a hóember ujjbábjaink is, amiről képek is készültek, és amire igen büszkék voltak a gyerekek is és mi is. Nagyon lelkesen vágták, varrogatták, ragasztották, és rajzolták. Egy kis mondókát is tanultunk vele:

"Hó a hasam, hó a fejem,
Hóból van a lábam, kezem. 
Orrom répa, szemem szén,
Mondd meg, hogy ki vagyok én!"





Február

2014. február 10. (hétfő) Nevelés nélküli munkanap
2014. február 13. (csütörtök) Csörömpölők Fiai: Elveszett mesterségek
2014. február 27. (csütörtök) Farsang
2014. február 28. (péntek) Szülők bálja

2014. január 19., vasárnap

December (Január)


Ebben az évben sem volt másképp, igen sűrű, eseménydús hónap lehetett számunkra a december. 
Áhítatunkon minden nap meggyújthattuk a gyertyákat az adventi koszorúnkon, melyet együtt készítettünk el a csoport számára. Emellett adventben egy naptárunk is volt, melyben minden nap el volt rejtve egy kis meglepetés a gyerekek számára. Ezen is tudtuk figyelni, hogyan közeledünk a legszebb ünnepünkhöz. Ebben a szép időszakban többször rendeztünk gyertyafényes ebédet/uzsonnát, karácsonyi zenével kísérve, amit nagyon élveztek a gyerekek. 
Decemberben találkozhattunk a Mikulással is, aki nagyon kedves ajándékkal lepte meg a gyerekeket. Persze mi is megajándékoztuk őt, egy énekkel készültünk neki ("Suttog a fenyves zöld erdő").
A hónap második felében ünneplések sorozata várt ránk. Részt vehettünk egy karácsonyi áhítaton a templomban, ahol több jelenettel is kedveskedtek nekünk az iskolások. Következő héten tartottuk a csoportos karácsonyt, amit együtt kezdtünk az óvoda többi csoportjával, közös énekléssel, verseléssel tettük még szebbé a napot. Mikor visszaértünk a terembe, már ott várt ránk a fa alatt a sok szép ajándék. Körbeültünk, felelevenítettük Jézus születésének történetét, énekeltünk, imádkoztunk, majd következhetett az ajándékbontás. Minden gyermek sorra került a bontogatásban, jó volt látni, milyen türelmesek voltak. Ugyanezen a napon délután a szülőkkel együtt is kipróbálhatták gyermekeink a délelőtt kapott játékokat, könyveket. Gyertyagyújtással, és énekléssel zártuk le az együttlétet, majd a gyermekek átadták saját kezűleg készített ajándékukat szüleiknek. 


Január

2014. január 6. - Első nevelési nap
2014. január 16. - Soproni trió előadása az óvodában
2014. január 22. - Nagycsoportos szülői értekezlet (kezdés: 16:30)

2013. december 9., hétfő

November (December)


Igen eseménydús hónap áll mögöttünk, mely sok örömteli pillanatot szerzett nekünk.

November elején a közlekedés volt a témánk, és mivel már utaztunk villamossal, busszal, trolival, földalattival, gondoltuk, kipróbálhatnánk valami mást. Így esett választásunk a vonatozásra. Egy csütörtöki nap indultunk útnak. Elsétáltunk a budafoki állomásra, ahol felszálltunk egy épp akkor érkező vontra, ami elvitt minket a Déli pályaudvarra. Itt volt egy szabad óránk, amit a vonatok vizsgálgatásával, összehasonlításával (régi-új), az állomás bejárásával, és jegy vásárlásával töltöttünk. Út közben a beszélgetésekből kiderült, hogy többen is vannak, akik még nem ültek vonaton, így különösen örültünk, hogy ilyen élményben lehetett most részük. Hálásak vagyunk Istennek, hogy szép időt adott nekünk, és megóvott minket az úton. 

November közepén a posta is témánk volt. A gyerekekkel ez alkalomból elkészítettük a karácsonyi teadélutánra szóló meghívókat a szülőknek és együtt indultunk útnak, hogy feladjuk leveleinket. Nagyon élvezték, hogy ők maguk borítékolhatják a képeslapot, és a bélyeget is rátehetik. Izgatottan dobták be a levélszekrénybe saját kis borítékukat, majd miután ez megtörtént, kicsit körül is néztünk a postán.
Következő héten nagy örömmel mesélték, hogy megérkezett a levél, és milyen nagy örömet szereztek vele családjuknak.

Ebben a hónapban sem maradt el a bábszínház, a Habakuk érkezett hozzánk Noé bárkájával. Jól ismerik már a gyerekek azt a történetet, többször mi is eljátszottuk már a csoportban, de így is felejthetetlen élményt nyújtottak ez alkalommal is az előadók.

Hónap végén került megrendezésre újra az Adventi manuális délután, ahol a szülők, gyerekek, óvó nénik, dadusok együtt készülődhettek Adventre, Karácsonyra. Ebben az évben a mi csoportunk teaházzá alakulhatott át, ahol egy forró tea mellett, gyertyák fényénél pihenhettek meg és beszélgethettek a résztvevők.


December

2013. December 2.   Nagycsoportos szülői értekezlet
2013.December 3.    Iskolalátogatás (Rózsakerti Demjén F. Református Iskola)
2013.December 5.    Érkezik a Mikulás
2013.December 10.  Karácsonyi áhítat a templomban 
2013.December 17.  Csoportos karácsony(délelőtt)
                                 Karácsonyi Teaház a szülőkkel (délután)

2013. október 22., kedd

Szeptember (Október)


Alig vártuk a szeptembert, hogy újra találkozzunk egymással és elmesélhessük azt a sok élményt amit nyáron szereztünk. De ne is ugorjunk ennyire előre... augusztus végén látogattak először csoportunkba a kiscsoportosok (öten), akik anyukájukkal, apukájukkal, vagy nagymamájukkal jöttek el hozzánk, hogy ismerkedjünk és játszunk.
Szeptember első napjaiban mindenki szokta az új helyzetet. Voltak akik hiányoztak, hiszen már iskolába mentek és jöttek helyettük új gyerekek, akik most kezdték az ovit. A nagyok már izgatottan várták a kicsiket, és azóta is nagy szeretettel, türelemmel fordulnak hozzájuk. Ha segíteni kell a piciknek, rögtön ott teremnek négyen-öten és lelkesen megcsinálják, ami kérünk tőlük, sőt sokszor ők maguk veszik már észre, miben tudnak segíteni nekik. Igazán büszkék lehetünk rájuk, ezt látva. 

Halacska nap

Ebben az évben is megrendezésre kerülhetett ez a hagyományos program óvodánkban. Mindig nagy izgalommal várjuk, és idén sem volt ez másképp. Amikor a gyerekek meghallották, hogy esetleg esni fog az eső, és elmaradhat emiatt a program, többen mondták kétségbeesve, hogy mi lesz akkor velük, hiszen ez az utolsó halacskanap, amin itt lehetnek. :) És Istennek adhatunk hálát, hogy nem esett az eső, így minden programot meg tudtunk tartani, és a gyerekekben szuper élményként maradhat meg az "utolsó halacskanapjuk". 
Köszönjük a sok segítséget, és a részvételt, igen nagy létszámmal képviseltétek a szivárvány csoportot.

Október

2013. október 7.   Nevelés nélküli munkanap
2013. október 8.   Habakuk bábszínház
2013. október 16. Fényképezés
2013. október 20. Templomlátogatás
2013. október 22. Kenyérsütés
2013. október 22. Megemlékezés a nemzeti ünnepről
2013. október 23. Munkaszüneti nap



2013. július 6., szombat

Március-Április-Május (Tavasz a Szivárvány csoportban)

Megérkezett a tavasz, bár kicsit késett... De annál nagyobb öröm volt, mikor a gyermekekkel már a délutánokat is kint tölthettük el az udvaron.  A homokozókról végre lekerült a ponyva. Az első napokban egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, mindenki egysze2rre vette be a rég nem használt homokozókat.
Persze most sem maradhatott el a sok izgalmas program, melyek színesítették napjainkat.
Március 15-én az óvoda együtt tartotta megemlékezését, melyen a kis szivárványok büszkén viselték a héten készült "kokárdavirágukat", és énekelték el éneküket. ("Vígan dalol a madár...")
Hamar eljött a Húsvét is. Beszélgettünk az Úr Jézus feltámadásáról, verssel, énekkel készültünk erre az alkalomra. Idén sem maradhatott el a húsvéti tojásfestés, tojáskeresés, és locsolkodás. Többen olyan versikét mondtak, melyre otthon szüleikkel készültek. Nagy volt az izgalom és bizony senki sem tért haza üres kézzel erről a napról.
Idén májusban a családi kirándulás keretein belül a veresegyházi medveparkba látogattunk el. Előző napokban nagy volt a bizonytalanság, hiszen esős napot ígértek, de Istennek hálát adhatunk a napsütéses időért. Bár többen esőben indultak el otthonukból, mire odaértünk gyönyörű napsütés várt ránk, mely egész nap kísért minket. A macik jókedvvel fogadtak bennünket, még egy kis mézet is elfogadtak tőlünk. :) Tartalmasan telt a nap,több plusz programra is lehetőségünk volt.
Az anyák napi köszöntővel egybekötött évzáró műsor is erre a hónapra esett. A versek, énekek után a Három pillangó című mese előadása következett, majd elbúcsúztunk az iskolába indulóktól, végül pedig verssel, énekkel és virággal köszöntöttük az édesanyákat, nagymamákat.

Erdélyi Ilona: Ima édesanyáért

Édes, jó Istenem hallgasd meg imám.
Álld meg az én drága, édes, jó anyám!

Mily sok jót tett velem, el sem mondhatom,
a nevét imámba belefoglalom.

Addig vagyok boldog, míg ő van velem,
éltesd őt sokáig, s áldd meg Istenem!

Májusi programjaink között volt még a "Szeretethíd" is. Ebben az évben is együtt készülődött az óvoda, hogy részese lehessen ennek a szép hagyománynak. Idén nem csak a gyermekek tevékenykedtek, szülők, nagyszülők is bekapcsolódtak, és együtt szépíthettük óvodánk udvarát.
A mi csoportunk a szemétszedést vállalta el az óvoda környékén. Nagy izgalommal indultunk neki, és nem csak a kezdés volt sikeres, hiszen majdnem két órán keresztül ott volt a gyerekekben a kitartás és aktivitás. Nagyon büszkék voltunk rájuk, minden erejüket beleadták. A délutáni pihenés után újra munkához láttunk, és elültettük a gyerekek által hozott szebbnél szebb virágokat. 


A nyár előtti utolsó közös programunk a budapesti állatkert meglátogatása volt. Nagy izgalom volt bennünk, és a szülőkben is, mivel esőt ígértek a kiszemelt hétfői napra. Nagyon hálásak lehetünk Istennek, mert meghallgatta kérésünket, és bár egész nap komor felhők borították az eget, mégsem esett egy csepp eső sem.




Villamossal és földalattival közelítettük meg úti célunkat. Hamar bejutottunk és már kezdődhetett is a móka. Több mint 4 órát töltöttünk az állatkertben, sajnos mégsem jutott idő mindenre. Na persze ez is épp elég élmény volt egy napra, érezhettük a gyerekeken hazafelé, hogy tele vannak mesélnivalóval a látott állatokról, a fókabemutatóról és az utazásról.

Képeink ide kattintva megtekinthetőek.





És elérkezett a nyár... 
Kívánunk mindenkinek szép, élményekben gazdag nyarat! :)